Szimattal a jóllétért

Szeretnéd, ha a kutyád optimistább és boldogabb lenne? Ráadásul könnyű játékos feladatokkal?

Ha igen, akkor velem együtt küldhetsz egy nagy köszönömöt C. Duranton és A. Horowitz számára, akik megírták a Let me sniff! Nosework induces positive judgement bias in pet dogs című cikket 2018-ban, felhívva a figyelmet a szimatmunka egyik legfontosabb előnyére. 🤓
📄 A cikkben egy kísérlet felépítését és eredményeit részletezik, amellyel bizonyították, hogy
a szimatmunka szignifikánsan emeli a kutyák optimizmusát

Na de mi az, hogy kutya-optimizmus, hogy mérik ezt egyáltalán és mi köze az optimizmusnak a boldogsághoz?

Pozitív pszichológia a kutyázásban? Igen, a cikk alapján én úgy értékelem, hogy itt erről is szó van. Emberek esetében a tanult tehetetlenségről sokan hallottak már, a tanult optimizmusról sajnos egyelőre kevesebben, de szerencsére létezik, és terjed is, mint egy gyenge meme a facebookon – najó lassabban, de remélem tartósabban. És tádámm, a cikk szerint egy 2-hetes gyakorlat után kimutatható, hogy a kutyák optimistábbak. – sokkal egyszerűbb, mint néhány emberek számára kifejlesztett program (pl. az ABCDE modell). Egy másik, de szorosan kapcsolódó gondolat, ami miatt idekeverem a humán pszichológiát, hogy sokszor olvashatunk arról, hogy az egyéni felelősség, a döntéshozatal lehetősége adott helyzetekben, a jól meghatározott kompetenciakörök segítenek abban, hogy jobban érezzük magunkat, az önértékelésünk pedig egészségesebb szintre kerüljön (biztos vagyok benne, hogy mindenki tud ilyesmire példát, vagy legalább ellenpéldát hozni a saját munkahelyéről, életéből...). Számomra is gondolatébresztő volt, amikor a cikk ugyanezt a gondolatmenetet a kutyákra vetítve emelte ki. Az, hogy a kutyánk önállóan dolgozhat, nem 100%-osan utasításokat, parancsokat követve (gyere, ül, marad, várj stb.), hanem a saját ösztönei által vezérelt programot engedhet szabadjára, ráadásul ez a feladat, amiért még meg is dicsérik és jutalmazzák, na az már valami. ❤️Logikus és szerethető gondolat – számomra mindenképpen.

Emellett fontos felfrissíteni a gondolatot, hogy a kutyák érzékszervei közül az orruk a legkifinomultabb, mi gazdik viszont sokszor csak hanggal és vizuálisan kommunikálunk velük (legalábbis tudatosan). Egyes cikkek szerint a kóbor kutyák egyedül kutatnak élelem után és ez a tevékenység az aktív óráiknak a 10-22%-át teszi ki, de arról is készült már beszámoló, hogy a menhelyeken milyen stresszcsökkentő pozitív hatása volt a szimatmunkának, csökkentve a viselkedészavarok előfordulását és javítva a jól-létet.

Fantáziával megáldott kíváncsi etológusok kutatása részletesen:

C. Duranton és A. Horowitz házi kedvencként tartott kutyákról szóló cikke viszont hiánypótló volt. A kutatás során két csoportra osztották a résztvevőket; 1 kísérleti és 1 kontrollcsoportra. A kísérleti csoport kutya-gazda párosai számára 2 héten keresztül napi 5 perces szimatmunka gyakorlatokat kellett végezni, a kontrollcsoport párosai pedig hasonló nehézségű, de engedelmességi feladatokat gyakoroltak ugyanebben az időszakban. A 2 hét után az optimizmus teszteléséhez egy külön játékos feladatot tanítottak meg a kutyáknak, ahol a gazda engedélyével a kutya a tőle kb. 3 méterre letett tálat nézhette meg, bízva abban, hogy egy falat csirke lesz benne, amit el is fogyaszthatott jutalmul. A tál vagy jobb, vagy bal oldalon helyezkedett el felváltva, azonban a jutalom adott kutya esetében csak az egyik (pl. mindig bal) oldalon lehetett. Ezt a feladatot egy kutya esetében legalább 15-ször megismételték és megbizonyosodtak arról is, hogy tényleg megtanulta a kutya, hogy az egyik oldalon ott lesz a husi, a másik oldalon lévő tálért viszont kár elindulni. Mindezek után a szemtelen kutatók azzal viccelték meg az alanyokat, hogy egy tálat beraktak középre. Ezzel a feladattal összesen kétszer találkozott minden kutya, egyszer az egész kísérleti program legelején, felmérve az adott kutya „bázisreakcióját”, illetve egyszer, a 2 hét gyakorlás után, közvetlenül azt követően, hogy megtanulta, hogy melyik oldalon várható jutalom és melyiken nem. Miután ezt az egész folyamatot precízen végig vezették és dokumentálták 20 kutya esetében (10 kísérleti-csoporthoz és 10 kontroll-csoporthoz tartozó kutyával), már „csak” le kellett mérni, hogy ki mennyi idő alatt érte el a tálat, hogyan teljesített a tréning során, hányszor próbálkozott, milyen stresszreakciókat mutatott és egyéb, sok fölöslegesnek tűnő, de fontos tényezőt, amik bizonyítják, hogy a kutyák nagyjából azonos képességűek, nem stresszeltek a kísérelt során és felhasználhatóak a teljesítményük a végső következtetés levonásához. A végső következtetés pedig (dobperrrrgés), hogy a kísérleti, vagyis szimatmunkát végző csoportban lévő kutyák a teljes program és a teszt elvégzése után a középre helyezett kérdéses tálhoz szignifikánsan gyorsabban mentek ki, mint a kísérlet első lépéseként elvégzett próbánál. Ilyen mértékű, szignifikáns gyorsulás azonban a kontroll csoport alanyai körében nem volt tapasztalható.

A középen elhelyezett tál a kísérlet során egy kétséges szituációt reprezentált, amellyel kapcsolatban általában elmondható, hogy a pozitív érzelmi állapot optimista reakcióhoz vezet, negatív érzelmi állapot pedig pesszimista reakcióhoz. Ezt a jelenséget emberek és más állatok esetében már sokszor vizsgálták/bizonyították, most viszont mi is hasznosíthatjuk a házi kedvencként tartott kutyákkal végzett kísérlet eredményeit, hogy boldogabb és optimistább lehessen kis- közepes- vagy nagykutyánk élete.

Így hát, száz szónak is egy a vége, elő a szimatmunkás gyakorlatokkal és játékokkal! 🐶❤️